Skip to content Skip to footer
IMG_2492-1

Néha a baráti szó, a sorstársi tanács
többet jelent mint az orvosok intelmei

Gyergyói Cukorbetegek Egyesülete

2018-ban alakult, alapitói olyan személyek  akik legalább 20 éve diabéteszesek. Nagy tapasztalattal rendelkező szervezet.

A diabéteszes maga tehet a legtöbbet vércukra  egyensúlyba tartásáért, ehhez azonban sok tudásra van szüksége, ezért havi rendszerességgel találkozunk klubfoglalkozásokon, ahol szakemberek oktatják a cukorbetegeket, és választ adnak minden betegségükkel kapcsolatos kérdésre.

A több évtizedes betegmúlttal rendelkező cukorbetegek adják át sorstársaiknak tapasztalataikat. Néha a baráti szó, a sorstársi tanács többet jelent mint az orvosok intelmei.

Rendezvényeket szervezünk szűrővizsgálatokkal, a foglalkozások nyitottak mindenki számára. Bárki meghallgathatja előadásainkat, részt vehet a szűréseken.

Fontosnak tartjuk a betegség korai felismerését, a szövődmények kialakulásának elkerülését.

Igyekszünk meggyőzni minden cukorbeteget betegsége kezelésének fontosságáról, kortól, nemtől függetlenül, tudjuk, hogy a cukorbetegség alattomos betegség, és csak akkor vesszük komolyan, ha már a  szövődményei megjelennek.

Célunk a társadalom figyelmének ráirányitása a cukorbetegek problémáira, hogy teljes mértékű emberként ismerje el a cukorbetegeket, és egyenlő esélyjel indulhassanak az élet minden területén, mint egészséges társaik.

Meggyőződésünk, hogy összefogással nagyobb eredményeket lehet elérni, partnerkapcsolatokat ápolunk számos hazai és külföldi szervezetekkel egyaránt.

Az egészséges életmódra, testmozgásra és az egészséges táplálkozásra neveléssel nemcsak a cukorbetegség és annak szövődményei kerülhetők el, hanem más érrendszeri és mozgásszervi betegségek is, igy munkánk túlmutat a cukorbetegségen.

Rendezvényeink rendkivűlien fontosak. Mert azok kívül, hogy a betegek széleskörű információhoz jutnak, lehetőséget ad a még egészséges embereknek is a cukorbetegség kialakulását elősegitő tényezők megismeréséhez, a cukorbetegség korai kiszűréséhez.

Szabadidős programokkal a tagságnak jókedvet, derűt varázslunk, mely sokat segit a cukorbeteg állapotának javulásában.

A Gyergyói Cukorbetegek Egyesülete elérési lehetőségei: 

tel : 0745 678 641 Suciu Gábor elnök

 e-mail: diabgyergyo2008@gmail.com

facebook oldal: www.facebook.com/Gyergyói-Cukorbetegek-Egyesülete-298712047006632

medical centre

Our Departments

Cardiology

Sed do eiusm od tempor
Read more

Diagnostics

Sed do eiusm od tempor
Read more

Virology

Sed do eiusm od tempor
Read more

Therapy

Sed do eiusm od tempor
Read more
What We Offer

Individual Consultations with Qualified Doctors.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.

0+
Patients Daily
Natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam.
0
Foundation Year
Natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam.

We are very grateful to the pediatricians of this clinic! Excellent service and timing. We will be coming soon for a scheduled checkup and hopefully will find the same doctor.

Helen Woods

Patient

This clinic is really wonderful and amazing, I am extremely happy with both the quality of service and the great specialists who work there. Your help is greatly appreciated!

Peter Bowman

Patient

Great doctor if you need your family member to get effective immediate assistance, examination, emergency treatment or a simple consultation. Thank you very much!

Natalie Morris

Patient
who we are

We are a modern diagnostic and treatment centre that provides top quality care for every patient.

Piter Bowman

Head Physician

ro_RORO